eves kontroll

Amikor az evés jutalom, a kontroll pedig kapaszkodó

Az evés, a jutalmazás és az önmagunkhoz való visszatalálás

Ha függőségekről beszélünk, sokaknak elsőként az alkohol, a drogok, a dohányzás vagy a szexfüggőség jut eszébe. Ritkábban gondolunk arra, hogy a függőségek kérdése mennyire összetett, és hogy talán a saját hétköznapi szokásainkra is érdemes néha ránézni. Vajon milyen szerepet töltenek be az életünkben?

Engem régóta foglalkoztat ez a téma és a természetgyógyász tanulmányaim során is szeretnék majd az addiktológiai fülakupunktúra irányába szakosodi. A családomban is vannak olyan emberek, akiknek az életében megjelent a függőség, és sokáig szerettem volna jobban megérteni, mi lehet a háttérben. Miért nyúl valaki újra és újra ugyanahhoz a szerhez vagy viselkedéshez? Mit ad neki, amitől olyan nehéz elengednie? És vajon mindig magáról a szerről vagy a tevékenységről szól a történet?

A téma engem is érint, hiszen az életem különböző időszakaiban a szerencsejáték, a dohányzás, a kannabisz és az alkohol is megjelent valamilyen formában. Nem állítom, hogy mindegyik esetében függőség alakult ki nálam. Ezek a tapasztalatok mégis közelebb vittek ahhoz, hogy megértsem, az ember és a saját szokásai közötti kapcsolat sokszor jóval összetettebb annál, mint amilyennek kívülről látszik. Az evéssel való kapcsolatom pedig különösen sok gondolkodnivalót adott.

Amikor az étel jelentése megváltozik

Öten vagyunk testvérek, és gyerekkoromban az ételhez kapcsolódó élmények nemcsak a táplálkozásról szóltak. A családi mondatoknak, a körülményeknek és annak is jelentősége volt, hogy mit tanultam meg a nélkülözésről.

Emlékszem olyan mondatokra a rokonoktól, amelyek arról szóltak, hogy minek kellett ennyi gyerek. A szüleim vallásosak voltak, számukra a gyermek Isten ajándéka volt. A család egy részében viszont megjelent az a keserű megjegyzés is, hogy az ajándék mellé nem feltétlenül érkezett elegendő segítség.

Egy kisgyerek még nem úgy értelmezi ezeket a helyzeteket, mint egy felnőtt. Ami vele történik, könnyen személyes jelentést kap. Nem biztos, hogy külön tudja választani a család anyagi helyzetét, a felnőttek nehézségeit és a saját értékességét.

Bennem az étel hiánya valahogyan a büntetés jelentésével kapcsolódott össze.

Nem azt mondom, hogy ez volt az egyetlen oka annak, ahogyan később az evéshez viszonyultam. Inkább azt ismertem fel utólag, hogy bizonyos gyerekkori élmények olyan jelentéseket adtak az ételnek, amelyek már jóval túlmutattak magán az étkezésen.

Felnőttként az evés jutalommá vált

Később, felnőttként egészen más szerepe lett az evésnek az életemben. Amikor sikeres voltam, jól alakultak a dolgaim vagy egyszerűen jól sikerült a napom, azt éreztem, hogy most megérdemlem. Most lehet enni.

Dolgoztam az ingatlanszakmában és a telekommunikációban is. Egy-egy siker, egy jó üzlet vagy a vállalkozásom eredményessége nemcsak örömet adott, hanem alkalmat is arra, hogy megjutalmazzam magam.

Az étel ilyenkor nem pusztán táplálék volt. Összekapcsolódott a sikerrel, az elégedettséggel és azzal az érzéssel, hogy végre megengedhetek magamnak valamit.

Közben pedig időszakosan fogyókúráztam.

Vagy jutalmaztam magam az evéssel, vagy megpróbáltam korlátozni magam. Ha jól teljesítettem, megérdemeltem az ételt. Ha úgy éreztem, túlzásba estem, változtatnom kellett, szabályokat felállítani, és újra fogyókúrázni kezdtem.

Így váltogatta egymást a jutalmazás és a korlátozás, a megengedés és a tiltás. Sokáig nem kérdeztem meg magamtól, miért van szükségem erre a két végletre. Inkább azzal foglalkoztam, éppen melyik szakaszban vagyok, és hogyan jutok el a következő célomig.

Amikor vissza akarjuk szerezni a kontrollt

Ha változtatni szeretnénk valamin az életünkben, természetes, hogy kapaszkodókat keresünk. Szabályokat állítunk fel, terveket készítünk, és próbáljuk tudatosabban irányítani a viselkedésünket. Nekem az étkezésemben ilyen kapaszkodó lett a kalóriaszámolás.

Segített jobban átlátni, mit eszem, és tudatosabban foglalkozni az étkezésemmel. Önmagában a kalóriaszámolás nem rossz, ahogy a tervezés és a rendszeresség sem az. Sok embernek hasznos eszköz lehet. A kérdés inkább az, hogy mi történik akkor, amikor az eszköz lassan fontosabbá válik annál, amiért eredetileg használni kezdtük.

Mikor segít a kontroll, és mikor kezd el minket irányítani? Mikor támogatja a céljainkat egy szabály, és mikor válik olyan elvárássá magunkkal szemben, amelytől már nem merünk eltérni?

Kívülről ilyenkor akár rendezettnek is tűnhet minden. Pontosan tudjuk, mit szabad ennünk, mennyi fér bele, és mit kell tennünk a célunkért. Belül viszont egyre kevesebb szabadságot élhetünk meg.

A korábbi jutalmazó evés helyét átveheti az állandó gondolkodás a számokról, a kalóriákról, makrókról és arról, hogy mindent tökéletesen csinálunk-e.

Nem gondolom, hogy minden tudatos étkezés vagy kalóriaszámolás függőséget jelentene, de talán érdemes feltennünk magunknak a kérdést, mi irányítjuk a szokásainkat, vagy már a szokásaink határozzák meg, hogyan érezhetjük magunkat?

Egyik végletből a másikba?

Egy bizonyos ponton könnyű azt hinni, hogy a megoldás a teljes kontroll. Ha valami korábban túl nagy szerepet kapott az életünkben, megpróbáljuk szigorú szabályokkal visszaszorítani. Csakhogy attól, hogy egyre szigorúbbak vagyunk önmagunkkal, nem biztos, hogy tartósabb lesz a változás.

Néha éppen az a nehéz, hogy másképp kezdjünk viszonyulni ahhoz, amit korábban jutalomként, menedékként, feszültségoldásként vagy kapaszkodóként használtunk. Nemcsak azt érdemes megnézni, mit teszünk, hanem azt is, mit kapunk tőle.

Megnyugvást? Örömöt? Biztonságot? Elismerést azért, amit elértünk? Egy kis kikapcsolódást? Vagy azt az érzést, hogy legalább valamiben mi dönthetünk?

Ezekre a kérdésekre nincs mindenkire érvényes válasz. De segíthetnek abban, hogy jobban megértsük a saját működésünket.

Mit jelent visszavenni a kontrollt?

Ma már úgy gondolok erre, hogy a kontroll visszaszerzése nem feltétlenül azt jelenti, hogy mindent tökéletesen szabályoznom kell. Talán inkább azt, hogy egyre több lehetőségem van választani.

Hogy nem csak a jutalom iránti vágy, a bűntudat vagy egy szigorú szabály mondja meg, mit tegyek. Hogy észre tudom venni, mi történik bennem, és adok magamnak időt arra, hogy másképp reagáljak.

Esetemben például, hogy az étel lehet egyszerűen étel is. Táplálék, öröm, közös élmény, a mindennapok természetes része. Nem kell minden falatnak jutalomnak lennie, és nem kell minden étkezésnek újabb teljesítménypróbává válnia.

A saját történetem még ma is tanít. Ahogy haladok előre a folyamatban, egyre kíváncsibban tudok ránézni arra, ami korábban csak egy újabb megoldandó problémának tűnt. Talán ez is egy fontos lépés, hogy ne rögtön megjavítani akarjuk magunkat, hanem először megérteni, mi történik bennünk.

Te elgondolkodtál már azon, mit keresel egy-egy visszatérő szokásban? Vajon valóban azt adja, amire szükséged van?

Néha a változás nem egy újabb szabállyal kezdődik, hanem egy őszinte kérdéssel.

Az önismereti munka során nemcsak azon érdemes gondolkodni, mit szeretnénk másképp csinálni, hanem azon is, mi van a viselkedésünk mögött. Mert az is része a folyamatnak, hogy közben mit tanulunk meg önmagunkról.

Similar Posts