A kliens felelősségvállalása a terápiában

Sok cikk, podcast és videó szól arról, mekkora felelőssége van egy terapeutának, egy segítőnek az önismereti út vagy terápiás folyamat során. Ugyanakkor kevés szó esik arról, hogy a kliensnek is ugyanakkora szerepe van a folyamat sikerességében.

Elkezdeni dolgozni magunkon, elmenni az első ülésre vagy csoportos foglalkozásra máris kockázatvállalással jár, hiszen ráláthatunk a saját hibás működésünkre. Most nem megyek bele abba, hogy már ez is komoly sérülést okozhat az egoban és egyebek, mert akkor nagyon hosszú lesz ez a cikk.

Amikor a fentebb említett megvilágosodás megtörténik, sokan azt gondolják, hogy máris minden a helyére került. Sajnos az a rossz hír, hogy ezzel koránt sincs vége a mérkőzésnek, csupán az első menet ment le.

Szoktuk mondani, hogy az ilyen felismerések után az élet felkérdez. Olyan helyzetben találja magát az ember, amiben próbára teszik, hogy ami látszólag átkattant, az valóban eljutott-e a megértés és a megélés szintjére. Ezek olyan alkalmak, amikor cselekvésbe kell fordulnia a gondolatnak.

Biztosan valamennyien találkoztunk már olyan emberrel, aki azt mondogatja, hogy igen, erről már olvastam, erről már hallottam, pont erről beszélgettem a terapeutámmal, de…

Ilyenkor arról van szó, hogy az ember maszatol. Ami mit is jelent? Azt, hogy nem vállalja a felelősséget. Kifogást keres és nem tesz semmit. Felteszem az egymillió dolláros kérdést. Ha tudja, mert hát azt mondja: tudom, tudom, akkor miért nem cselekszik másként? Mert nem tudja! Nem lát tisztán. Amikor valamit átlátok, akkor már nincs bennem kérdés. Akkor már nem dilemmázok, hanem egyszerűen cselekszem.

A terápiás folyamat része az is, hogy bár megtanultam érteni a saját működésemet, ez még nem jelenti azt, hogy az meg is változott. A változáshoz az kell, hogy felismerjem ezeket a mindennapokban, és mást tegyek. A segítő rávezeti kliensét a fejlesztendő területre, de az ő felelőssége, hogy kezdjen ezzel valamit.

De vajon mi áll a háttérben, amikor valaki nem jut el idáig? Azt látom, hogy sokszor ez akkora változással járna, ami kívülről is jól látható, és nem csupán a klienst mozdítaná ki a komfortzónájából, hanem a környezet nemtetszését vagy minimum értetlenkedését is magával hozza. Egy kevésbé támogató vagy, ne adj isten, bántalmazó közegben hatalmas port kavarna. De ki ezért a felelős? A kliens.

Valójában sokan inkább maradnak a biztos, kiszámítható rosszban, minthogy kockázatot vállaljanak és változtassanak, hiszen akkor vállalniuk kellene a felelősséget is azért, amit ez magával hozna.

Ha mélyebbre megyünk ebben, akkor miről szól ez igazán? Arról, hogy ha változom, akkor nem leszek elég jó a környezetemnek. Ami miről szól? Arról, hogy nincs objektív önértékelésem és nincs önbizalmam. Hiszen ha lenne, akkor azt tudnám mondani, hogy nem érdekel, mit szólnak mások.

Magamért változok, magamért teszek, és aki nem magamért szeret, hanem azért, mert olyan vagyok, amilyennek ő látni akar, arra valójában nincs is szükségem.

A valódi változás nem csupán felismerés kérdése, hanem tudatos döntés és cselekvés eredménye, és ebben a felelősség mindig a miénk.